Sárga 70

helyszín: Esztergom – Budaörs, Magyarország
időpont: 2017. április 30.

73 km, 2300 szint, rajt 23 órakor. Végig a sárga sávon.

2014-ben már voltam a 20 km-es távon Bálinttal. Ő akkor 70-et ment, én vártam Hűvösvölgyben (Rékát váltottam, aki az éjszakai műszakot nyomta Bálinttal), majd együtt tettük meg a 20 km-es szakaszt Budaörsig.

Idén UltraBalaton helyett beneveztem a Kinizsi Százas teljesítménytúrára. Ennek jegyében télen és tavasszal megcsináltam néhány hosszabb túrát, de tudtam, hogy ezek sem időben, sem távolságban nem jelentenek igazi edzést a május végi megmérettetésre. Úgy gondoltam, hogy a Sárga 70 nagyon jó lehetőség mind a fizikai, mind a szellemi erőfeszítéseim pallérozására, ráadásul a Kinizsi előtt 1 hónappal rendezik, összességében tehát jól lehet modellezni a leendő feltételeket. Kicsit aggódtam a fizikai állapotom miatt (egy hete Sárváron 6 órát futottam), de nem fájt semmim hét közben. Úgy gondoltam, hogy mindenképpen elindulok 70-en, ha esetleg mégsem menne fizikailag, abbahagyom valamelyik résztávnál. Az autót azért optimistán Budaörsre vittem előző nap. Bálint úgy döntött, velem tart. Kértem, legyen majd türelmes velem akkor is, amikor én már nem leszek az. Szépen aludtam, kajáltam egész nap, majd befáradtunk Esztergomba.

Pontban 23 órakor el is indultunk, végig a sárga sávon. Az éjszaka gyakorlatilag eseménytelenül telt, menetelés volt a sötétben. Láttunk egy rókát. Meglehetősen hideg volt, egyes helyeken szinte fagyos volt a harmat a füveken, könnyű téli öltözékben is igencsak fáztunk. Nagyon szeretem nézegetni éjszakai túrákon a lámpám fényében a pókocskákat, gilisztákat és egyéb vicces kinézetű kis lényeket, amint élik az életüket. Sajnos a hideg miatt az erdei rovarélet szegényes volt. Az illatok a párás éjszaka miatt nagyon intenzívek voltak. Kicsattanó csalán illat és az egyes farakásoknak is más-más illatuk volt. A hajnali fáradtságból egy kaffer emelkedő rángatott ki Pilisvörösvár határában, esküszöm jól esett. Kedvet kaptam végre a túrázáshoz.

Jelentem, a madarak 4 óra 30-kor ébrednek és elcsiripelik, füttyögik és rikoltozzák fajtársaiknak, hogy mit álmodtak az éjjel. Óriási parádé volt, csak nevetni bírtam, a végén még beüvöltöttek a helyi menő kakasok is. Ehhez társult egy full-extrás napfelkelte, így eszem ágában sem volt Pilisvörösváron abbahagyni a túrát. Az ellenőrzőponthoz tartozó krimóban töltöttünk egy kávét és végre megtudtam, hogy lehet átjutni Vörösvárról Pilisszentivánra. Az Antónia-árokból a Zsíros-hegyen át elértük a Nagykovácsi felett lévő Muflon itatót. Innen ismertem a ránk váró útvonalat. Közben a fények nyárira váltottak, ruhánk viszont még a téli, érdekes tapasztalás volt. Szépen mendegéltünk, eszegettünk, dumálgattunk, nevetgéltünk, nagyon vidáman telt a reggel. Nem voltam nagyon fáradt, de azért már éreztem, hogy több mint 30 kili a lábamban van. Alsó-Jegenye völgy utáni emelkedőn kezdtem érezni, hogy nehezebben megyek felfelé. Gyorsan ettem, jobb lett a helyzet. Tudtam, hogy viszonylag sík szakasz következik, megbeszéltük, hogy ott egy állandó tempót megyünk egészen az Újlaki-hegyig, ezt sikerült is betartani. A sziklás és meredek részeken már nehezebben mentem lefelé is, a fáradtság kezdett teret nyerni. A Határ-nyereg után már nagyon vártam a hűvösvölgyi pihenőt, mert ott terveztem rendesen, nyugodtan kajálni, kólázni. Innen már “csak” egy 20-as van hátra. De könyörgöm 50 km-nél járunk, mit gondoltam milyen lesz az a 20-as ??? Ráadásul innentől a sárga sáv útvonala egy alattomos hullámvasút. Nem emlékszem, hogy bármikor jó lett volna az nekem, mindegy milyen irányból voltam rajta. A “csak egy 20-as” könnyelműsége továbbvitt tehát és a Hárs-hegyre felfelé találkoztam először Pitiáner Szarokon Fennakadó Idegbeteg Ágotával. Levettem egy réteget magamról, mert melegem volt és elbúcsúztunk. Próbáltam tartani a lelket magamban, de kevés voltam. Alig bírtam felfelé menni, a köves lefelé is problémás volt. Csak a sík, az kell neki ! Valahogy elvergődtünk Szépjuhásznéig. Egyre nagyobb lett a forgalom, biztos voltam benne, hogy ez lesz. Az erdei közlekedési kultúra egy külön téma, csak a szokásos esetek voltak, de ezeket már jól kezelem. Ami egyre jobban feltűnt, hogy az emberek az ottlétük módjával zökkentenek ki folyamatosan a tevékenységemből. A kulturált sportruházatba öltözött középkorúak, balerinás fiatal hölgyek, fitt kutyások, helyes családok, szerelmespárok, tüchtig nyugdíjasok mind-mind az édes élet mézesmadzagját rángatták előttem. Izzadtan, csatakosan, fáradtan úgy lettem volna bármelyikük helyében. Én is öblítőillatúan szeretnék kirándulni egy fasza kiadós ebéd után. Ők voltak a démonok és egyre többen lettek. Folyamatosan kizökkentettek. Egyedül akartam lenni és taposni a kilométereket. Jöttek, nevettek és illatoztak. Az utolsó 12 km egybefüggő belső nyűszítés volt, alkalmanként külső is. Jaj már csak 12 km, mondogattam. De basszus, az még 3 óra ebben a tempóban. Hát AZ a durva ! Bálint szépen terelgetett vissza az önfegyelem medrébe. Végre beértünk a célba 16 óra 30 perc alatt. Egy görög étterem-szerűség volt a virslizés helyszíne. Azt hittem, hogy az elmúlt órákban az önkontrollom minden morzsáját feléltem, a budaörsi Tavernában azonban a Zorba-s Sirtaki ment laptopról végtelenített módban… Nincs mese, még egy kicsit ki kell tartani !

Nehezen ment ez a túra, mert csak megoldandó feladatként álltam neki, legyen meg, mert kell. Azért is ment nehezen ez a túra, mert ez egy nehéz túra. A nehézsége pontosan az időzítésben rejlik, nappal kell koncentrálni, nem pedig éjjel, ez sokkal több önfegyelmet igényel. A táv maga is csalóka. 50 kilire mi az már az a 20-as ? Na, pont az a 20 kili az edzés ! 60 km maximum, amit viszonylag jó emberi minőségben meg tudok csinálni. Annál hosszabb távra már több alázat kell.